6600 Szentes, Deák Ferenc utca 53 - 55. Tel: 06-63/562-380 Fax: 06-63/562-381 e-mail: deaksuli@szentes.hu

Névadónk

Deák Ferenc

Söjtör 1803. okt. 17. - Budapest 1876. jan. 28.

 A magyar történelem legnagyobb alakjainak egyike, a haza bölcse.
A 19. századi magyar reformmozgalom egyik vezetője,
az első felelős magyar kormány igaszságügy-minisztere;
az 1867-es kiegyezés előkészítője és megvalósítója.

Ifjúkora

A Zala megyei Söjtörön született 1803. október 17-én. 1817 és 1822 között Győrben járt a Királyi Jogakadémiára, s bár nem tartották kimondottan szorgalmas diáknak, de már akkor kitűnt kiváló memóriájával; az alkotmányjog, a történelem és a szónoklattan számított erősségének. Az 1832-ben összehívott országgyűlésen bátyja volt a megye egyik küldötte. 1833-ban "szerepet cseréltek", Deák Ferenc utazott Pozsonyba - és evvel kezdetét vette a reformkori politikai élet egyik markáns személyiségének új élete. Logikus, racionális gondolkodása, analitikus, elemző, az ügyek lényegét megragadó elméje emelte őt a reformnemesség vezéregyéniségei közé. Két üggyel vívta ki maga számára a tágabb közvélemény figyelmét ezekben az években: az egyik Wesselényi Miklós pere, a másik pedig egy országgyűlési siker, hiszen az ő kezdeményezésére mondták ki az országgyűlés kizárólagos jogát a törvények megfogalmazására.

 

1839-40-es országgyűléstől a szabadságharcig

Sokkal gyümölcsözőbb volt az 1839-40-iki országgyűlés, melyen Deák államférfiúi bölcsessége és mérséklete a legszebb diadalokat aratták. Az 1837-iki reakció a kormánynak a szólás- és sajtószabadsága ellen intézett támadásai, Wesselényi és Kossuth üldözése kötelességévé tették az ellenzéknek, hogy a kormány előterjesztéseit csak akkor tárgyalja és fogadja el, mikor a nemzet sérelmei orvoslása felől biztosítva van. Másrészt a kormánynak szüksége volt a hadi erő megszavazására, s kerülnie kellett mindent, mi tekintélyét Európa előtt gyengíthette. Deák volt az, ki e viszonyok közt létrehozta a megegyezést. A kormány szabadon bocsátotta a politikai foglyokat, megígérte az alkotmányos szabadság épen tartását és lényegében hozzájárult a nemzeti követelések teljesítéséhez, a diéta pedig megszavazta az adót és a katonaságot.

"Félre minden irigységgel hazám fiai, adjuk neki az elsőséget", írta Széchenyi Deákról 1840. április 30-án. Beszédei között különösen az 1839. augusztus 14-én mondott magaslik ki. A nemzet viszonyát fejtegette a főrendekhez és a koronához, egyaránt hatva az észre s az érzelemre. Mint a nemzeti jogok apologiája, mint azon igazság hirdetője, hogy a király és nemzet közti bizalom csak a jogok kölcsönös tiszteletén alapulhat, méltó előzője e beszéd az 1861-iki feliratnak.

Az országgyűlés után Deák a Büntető Törvénykönyv szerkesztésének szentelte erejét. A javaslaton, melyet Deák-féle btk.-nak is szokás nevezni, meglátszott szellemének a hatása. Elvi ellensége volt a halálbüntetésnek. Majd a vegyes házasságok kérdésében ő mutatott irányt a kövéleménynek. Zala vármegye híres feliratát e tárgyban ő fogalmazta. De midőn az ellenzék a nemesség adózását, a közteherviselést írta zászlajára, a fanatizált papok által izgatott és pénzzel tartott köznemesség szótöbbséggel és erőszakoskodással megdöntötte a zalai közgyűlésen az adózás elvét, s bár Deákot akkor is akarata ellenére közfelkiáltással megválasztották követnek, ő elvei ellenére, vérrel fertőzött mandátumot vállalni semmi áron nem volt hajlandó. Más megye követségét sem vállalta el, s Zala követ nélkül maradt, mert akárkit kínáltak, vagy választottak meg, azonnal lemondott.

Az 1843-44-iki országgyűlésen nagyon is érezhető volt az ő távolléte. Az ellenzék, többsége dacára, a legfontosabb kérdést, az adózást, nem volt képes keresztül vinni. Az országgyűlés után a Védegylet felállítása, majd az adminisztrátori rendszer foglalkoztatta a kedélyeket. Deák a Védegyletet illetőleg nem értett egészen egyet az eszmével, de mivel a mozgalmat már megindították, nem akart elszakadni Kossuthtól, akivel egyáltalában akkor igen belső viszonyban volt, s 1845. február 9-én Szent-Gróthon (Zalaszentgrót) tartott beszédében felhivta a nemzetet a honi ipar támogatására. Ez iránytól Széchenyi támadása sem térítette el őt.

Ez időben gyakran betegeskedett, de azért mégis ő vezette a megyét az adminisztrátori és a horvát sérelem tárgyalásában. Az országos ellenzéket egyesítő, az azt felbomlással fenyegető belső viszályt elsimító 1847-iki programnak is ő volt összeállítója. Az 1847-48. országgyűlésre ismét nem vállalt követséget. A minisztérium alakításakor Batthyány azonnal felterjesztette őt igazságügy-miniszternek és Deák most már elvállalta a követséget. Pozsonyba sietett és a fennforgó nagyfontosságú törvények megvitatásában még részt vehetett. Mint miniszter nemcsak tárcája körében dolgozott, az egész magyar igazságügy korszerű átalakítását készítve elő, hanem az általános politikai kérdések eldöntésébe is befolyt. A legsúlyosabb viszonyok közt is ragaszkodott a törvényességhez, visszautasítva a bécsi minisztérium követeléseit, de másrészt Kossuthtal szemben mindig a mérséklet és lojalitás politikáját pártolta, egyetértve Batthyányval és Eötvössel.

 

A szabadságharctól a kiegyezésig

Midőn a nemzet viszonya a koronához egyre zavarosabbá vált, többször ő járt a királyi udvarnál a kiegyenlítés végett Bécsben, de célt nem érhetett. A horvát támadáskor, midőn a bécsi kormány rosszakarata nyilvánossá és a király akarata kétessé vált, Batthyányval együtt lemondott, de nem szűnt meg az országgyűlés tagja lenni. Ő formálta meg a képviselőház határozatát az osztrák minisztérium állami iratára, melyben az 1848-iki törvények megváltoztatását követelte. Kijelentette, hogy a ház „a birodalom és Magyarország között létezhető érdektalálkozások kiegyenlítése fölött mindaddig sikeresen nem tanácskozhatik, mig a hazában levő ellenség ő felsége által el nem távolíttatván, a tanácskozási teljes szabadság helyre nem állíttatik”, s addig is meghagyja a minisztériumnak, egy hajszálnyit se térjen el a szentesített törvényektől. Mikor Windisch-Grätz 1848 végén Budapesthez közeledett, az országgyűlés hozzá békéltető küldöttséget küldött, melynek Deák is tagja volt. Deák elfogadta e veszélyes megbízatást, bár sikert nem remélt. A küldöttség visszautasítása után Deák visszament Pestre, onnan pedig Kehidára, birtokára. Többször is elindult Debrecen felé, de az osztrák katonaság mindig megakadályozta tervének végrehajtását.

A szabadságharc után őt is hadbíróság elé idézték, de elbocsátották. Az elnyomatás éveit teljes nyugalomban töltötte. Visszautasította Schmerling felszólítását, hogy az igazságügyi reformok tárgyalásában vegyen részt, de épp oly kevéssé vett részt az akkori időben oly elterjedt titkos forradalmi mozgalmakban.

1854 óta az év legnagyobb részét Pesten töltötte és kis lakosztálya az Angol Királynő Szállóban találkozóhelye lett a hazafiaknak, kik e szomorú időben Deák bölcseségétől vártak irányt. Felhasznált minden alkalmat a nemzet erkölcsi erejének és reményének táplálására. Ő szólította fel a nemzetet közadakozásra, midőn Vörösmarty meghalt, és a nagy költő árváit maga a nemzet vette gondoskodása alá. Ő szerkesztette az Akadémia igazgatótanácsának folyamodását az uralkodóhoz, melyben a magyar nyelv és tudományosság ez azilumának fennmaradását védi a kormány beavatkozása ellen 1858. Bízott abban, hogy mint a történelem folyamában többször megesett, az osztrák kormány gyengesége és hibái csakhamar vissza fogják szerezni Magyarország rendelkezési jogát. Veszélyesnek tartott minden fegyveres ellenállást, mert nem tartotta ahhoz elég erősnek nemzetét, de jogáról nem mondott le soha, és mint a jogfolytonosság tántoríthatatlan híve, a jövő alakulását csak az 1848-iki törvényes alap elismerése után tartotta lehetőnek. Elvei egyaránt eltértek Kossuth híveiétől, kik csak újabb, a külföld által támogatott, és így szerencsésebb háborútól várták az üdvöt, és Széchenyiétől, ki a lemondásnak lett apostola, és ki szerint Deák az egerszegi megyeház ablakából nézi még mindig a világot.

Az 1859-iki háború meggyőzte az uralkodót Magyarország kibékítésének szükségéről. Egy éven át tartottak az alkudozások, melyek alatt azonban a bécsi kormány kizárólag a magyar konzervatívok, nem pedig Deák tanácsa után indult. Az 1860-iki októberi diploma körülbelül az 1847-iki vagy a Mária Terézia korabeli állapotot állította helyre. Ez nem felelt meg a jogfolytonosságnak, s Deák nem is fogadta el a neki felajánlott országbírói méltóságot, de mivel a császári elhatározás mégis teret nyitott a nemzetnek alkotmányos tevékenységre, Deák őrizkedett attól, hogy előzetes nyilatkozás által elejét vegye a nemzet szabad állásfoglalásának.

Az esztergomi értekezlettől távol maradt, de 1860 végén az uralkodó kívánságára Bécsbe ment, hogy elmondja, mi hazánkban némely egyes tárgyakra nézve a vélemény. Az országbírói értekezleten részt vett, s itt amellett küzdött, hogy az önkény szabta rendeletek helyett a régi törvények állíttassanak ugyan vissza, de ezen eszmének megvalósításánál az legyen a főszabály, hogy a magánjogviszonyok meg ne zavartassanak. Ezalatt az egész országban magas hullámokat vetett a politikai élet. Kitűnt, hogy a konzervatív pártnak nincs talaja e nemzetben. A «Pesti Napló», Kemény Zsigmond lapja, mindjárt a diploma kibocsátása után a 48-iki törvények visszaállítását tüzte ki jelszóul, a megyék egynémelyikében pedig forradalmi beszédek hallatszottak, s az ország közvéleménye majdnem kizárólag az emigráció befolyása alá jutott. A választásoknál is az a párt jutott többségre, mely még csak feliratot sem akart az uralkodóhoz a jogok visszaállítása végett intézni, hanem egyszerűen csak határozatban akart nyilatkozni, mely e jogokat az egész világ előtt proklamálja. Az 1861. február 20-án pátens, mely az összbirodalom eszméjének volt kifolyása és Schmerlingnek, kinek centralisztikus és németesítő elvei ismeretesek voltak, kormányra jutása, még jobban igazolták a gyanút és elkeseredést. Deák most már Pest belvárosának követe, egész tekintélyével a felirat mellett nyilatkozott. Felirati beszéde és javaslata 1861. május 13-án egyik leghatalmasabb alkotása volt. Oly nagy volt személyiségének és ékesszólásának súlya, melyet a viszonyok fejlődése is növelt, hogy a feliratellenes többség önként kisebbséggé változott, nehogy megszakítsa a további érintkezést az uralkodóval, és annak következéseiért az országra hárítsa a felelősséget. De bármilyen mérsékeltnek, sőt engedékenynek tartották Deákot az országban, Schmerling a feliratot elfogadhatatlannak találta és az ország jogaira sérelmes kir. leiratot vitt keresztül július 21-én.

Erre augusztus 8-án új felirattal válaszolt Deák, melyet most már az országgyűlés egyhangúlag fogadott el. A szónok a hatalmi igény ellen a nemzet jogát védi, felemelkedik a hazafias elszántság pathoszához, hol a nemzet joga és igazsága egybefolyik az emberiség jogával, az erkölcsi igazsággal. Tisza Kálmán, a határozati párt vezére, kijelentette, hogy a feliratban «erős meggyőződését, legszentebb elveit, egészen lelkének titkos sejtelméig találja kifejezve». Maga Kossuth, ki pedig politikájának kudarcát látta abban, ha a nemzet törvényes ellenállásra szorítkozik, e szavakkal méltatta Deák érdemeit: «Deák mint a törvényesség embere a nemzet jogait törvényes téren férfiasan megvédette. Ha ezután törésre kerül a dolog, Isten, világ s a történelem előtt csakis az osztrák házra hárulhatand a felelősség». De nemcsak a nemzet ünnepelte nagy fiát; az egyszerű képviselő, mint a nemzet élő lelkiismerete, mint a jog képviselője úgy az elnyomással mint a forradalommal szemben helyet foglalt Európa nagy férfiai között. A művelt európai közvélemény ezóta azonosította Deákot Magyarországgal. És a nemzet iránti rokonszenv annál nagyobb lett, mert a második feliratot nyomban követte augusztus 22-én az országgyűlés feloszlatása, ezt pedig újabb provizórium, s az alkotmányos jogok felfüggesztése. Mint Deák előre látta, Schmerling provizóriuma, a minisztérium minden szabadelvű frázisa dacára nemsokára lejárta magát. A konzervatívok nagy része, köztük Apponyi Gy. is közeledett Deákhoz. Az uralkodó mind jobban meggyőződött a kiegyenlítés szükségességéről és kész volt megtenni az első lépést, ha azt lent viszont a második és harmadik követné.

Deák, miután Schmerling iskolájának közjogi tévedéseit egy önálló műben meggyőzően megcáfolta, 1865. április 16-án megjelent híres húsvéti cikkével a kiegyezéshez vezető új irányt adott a birodalmi politikának. Azt a tételt fejtegette, hogy midőn az uralkodó tanácsosai elnyomni igyekeztek Magyarországot, mindig maga az uralkodó állította ismét helyre az alkotmányt. A nemzetben tehát annyi megpróbáltatás dacára sem szűnt meg a bizalom a Felség igazságossága iránt.

A felajánlásra a Schmerling-kormány elbocsátása, a februáriusi alkotmány felfüggesztése és a magyar koronázó országgyűlés egybehívása volt a méltó válasz. Ennek az országgyűlésnek Deák volt a hasonlíthatatlan tekintélyű vezére. Vezetése alatt egy ideig összeolvadtak a régi felirati és határozati pártok (lásd Deákpárt). Most is ő készítette a válaszfeliratot a trónbeszédre, amikor arra nem érkezett kielégítő kir. leirat, a másodikat is. A lényeges fordulat abban állott, hogy az uralkodó elismerte kiinduló pontnak a Pragmatica Sanctiót és Deák még a leirat előtt hozzájárult egy országgyűlési bizottság kiküldéséhez a közös viszonyok tárgyalására. Most már az uralkodó komoly, alkotmányos szándékában nem lehetett kételkedni, s Deák megkezdte az alkut mielőtt még a magyar alkotmány teljesen el volt ismerve és helyreállítva. A 67-es bizottságban is ő adott a többségnek irányt. A kiindulás a Pragmatica Sanctio volt. Ebből vezette le a külügy és hadügy közösségét, míg minden egyébben fenntartotta Magyarország teljes függetlenségét. A 15-ös albizottság befejezte munkálatait, midőn az 1866 nyarán kitört nagy osztrák–porosz–olasz háború ismét kétessé tett mindent. Ismét felütötte fejét a forradalom lehetősége. A königgrätzi csata kimutatta a Magyarországot elnyomni akaró Ausztria gyöngeségét és elkerülhetetlenné tette a monarchiára nézve hazánk kibékítését. E kedvező helyzetet sokan nagyobb engedmények elérésére kívánták volna felhasználni, de Deák most is hű maradt magához és a törvényesség elvéhez. Július 18-án az uralkodóhoz hivatták Bécsbe, kinek előadta a magyar minisztérium megalakításának szükségességét. Maga nem akart részt venni a kormányban, miniszterelnökül gr. Andrássy Gyulát ajánlotta.

 

A kiegyezéstől haláláig

A háború után a császár november 17-ére újra összehívta az országgyűlést, s minden nehézség elhárítása után, miben az uralkodó mellett Deákot illette a legfőbb érdem, 1867. február 17-én ki is nevezte a felelős magyar kormányt. Még igen erős parlamentáris küzdelemre volt azonban szükség, melyben Deák az új kiegyezési törvényeket (1867. XII. t. c.) megvédte, úgy a Kossuth után induló szélsőbal, mint a Tisza és Ghyczy által vezetett, az ő pártjától már teljesen elvált balközép ellenében védelmezte. Ő, az egyszerü polgár, tisztán jelleme és hazaszeretete által azt a hatalmat gyakorolta, melyet a nádorra ruháztak régi törvényeink: közbenjáró volt király s nemzet közt.

Az országgyűlés kívánsága az lett volna, hogy Deák mint a régi nádorok tették, segédkezzék a koronázás ünnepélyes aktusánál, de Deák ezt is visszautasította, mint minden más jutalmat és kitüntetést. Neki «egy kézszorításnál többet még királya sem adhatott». Jutalmát hazája jövőjének és békéjének biztosításában, a király és nemzet közti bizalom helyreállításában találta. E tudat szolgáltatott neki kárpótlást erősen megrendült népszerűségéért. Mert nem szenved kétséget, hogy a magyarság igen jelentékeny része mint a nemzet jogairól való lemondást tekintette a kiegyezést és bár személyes jelleméhez a legkisebb gyanu sem fért, őt jogfeladással vádolta.

Ily irányban hatott Kossuth Lajosnak 1867. május 22-iki levele, ily irányban izgatott a balközép is, különösen az 1869-iki választások alkalmával. Mondhatni, hogy a kiegyezési törvények ellen felriadt ár akkor leginkább Deák tekintélyének szikláján tört meg. A kiegyezés megalkotása Deák államférfiúi pályájának tetőpontja volt. Az »öreg úr« nem vett részt a kormányban, de mint pártvezér nagy hatalmat gyakorolt. A közjogi nagy kérdések elintézése után az állam szabadelvű berendezése feküdt leginkább szívén. Egyike volt azon ritka szerencsés politikusoknak, kik még öregségükben sem mondanak le ifjúkori ideáljaikról, kiknek egész élete a haladás szolgálatában áll. Az ellenzéknek a közjogi alap ellen szünet nélkül intézett erős támadásai, amelyek miatt az Andrássy-minisztérium nem szentelhette egész figyelmét és erejét az ország pénzügyi helyzete javításának, a pártjában mutatkozó bomlás, az anyagi és személyes érdekek előtérbe lépése, a kormányok gyors változása nagyon elkedvetlenítették.

Betegsége és a kor is mindinkább erőt vettek rajta. De szellemének magas röpte ugyanaz maradt. A pápai csalatkozhatatlanság kimondása után ismét felmerülő egyházpolitikai kérdésben 1873. június 28-iki beszédében mondta el, egész váratlanul, politikai végrendeletét. A lelkiismereti szabadságnak és a jognak épp oly mély tisztelete, a nemzet egyesítése iránt épp oly hő vágy szólt e beszédből, mint azokból, miket 40 évvel ezelőtt tartott a pozsonyi diétán. A szabad egyházat a szabad államban tűzte ki a fejlődés céljául, nemcsak elméletileg, hanem a hazai viszonyok teljes ismerete alapján, megjelölve az oda vezető út egyes stádiumait. Azóta szívbaja mindjobban kifejlődött, már a nyarakat is kénytelen volt Pesten tölteni. Megérte még a fuziót, a balközépnek a kiegyezés alapján állását, de egyúttal pártjának megszűnését.

Hosszú szenvedés után 1876. január 28. és 29. közti éjjelen halt meg; 72 esztendős volt. Temetése királyi pompával ment végbe február 3-án, az egész nemzet gyászolta nagy fiát. Holtteste fölé mauzóleumot állított a nemzeti kegyelet, a Duna partján pedig 1887-ben szobrot emeltek emlékének.

 (Tóth Bence gyűjtése)

E-napló

Gyorshír

Megyei Mesemondó Verseny

2017. december 7. csütörtökön
13.00 órától lesz.


TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0411

Határtalanul pályázat

Ebédbefizetés

decemberi
étkezési díj befizetés:

december 11. hétfő és
december 12. kedd,
7.00 - 11. 00 óráig
és
13.00 - 16.00 óráig.

napközi 100 % 14*520 = 7 280 Ft
ebéd 100 % 14*310 = 4 340 Ft

Heti étrend

Csengetési rend

1. óra 8.00 - 8.45
2. óra 9.00 - 9.45
3. óra 10.00 - 10.45
4. óra 10.55 - 11.40
5. óra 11.50 - 12.35
6. óra 12.45 - 13.30
7. óra 13.40 - 14.25
8. óra 14.30 - 15.15
9. óra 15.15 - 16.00

Alapítványunk

Szentesi
Deák Ferenc Általános
Iskoláért Alapítvány


Bankszámlaszáma:
80600017-10000908-
00000000


Adószáma:
19084231-1-06

Alapítványunk támogatói

facebook oldalunk

Youtube csatornánk

Fenntarthatósági Témahét

Vesd bele magad!

Bejelentkezés

www.szenteskep.hu